Rólunk

Egyházzenei szolgálatunk

A Tiszántúli Református Egyházkerület egyházzenei szolgálatának honlapján a kántorképzéssel, gyülekezeti énekkel és egyházzenével kapcsolatos képzéseinkről, tananyagainkról és programjainkról találhatsz tájékoztatást.

Külön figyelmünk fókuszában áll az egyházkerület négyszáznál is több gyülekezetének zenei élete, a kántorképzés folyamatos megújítása és a zenei közösségek erősítése.

Munkatársaink

Sárosi Dániel, zenei főigazgató

Zenei főigazgató

Sárosi Dániel

A Debrecen-Kistemplomi Református Egyházközség kántora, művészeti és turisztikai vezetője elsődleges feladatának tekinti az egyházkerület négyszáznál is több temploma és orgonáik állapotának felmérését, az egyes gyülekezeti alkalmak színvonalas zenei hátterének kialakítását, zeneértő kántorok képzését és egyházzenei programok szervezését.

Kissné dr. Mogyorósi Pálma

Kántorképzési és énekügyi igazgató

Kissné dr. Mogyorósi Pálma

A kerület zeneigazgatói feladatait kilenc éven át ellátó Arany János a kántorképzésért is felelt. Ezt a tisztséget Kissné Mogyorósi Pálma vette át, aki egyházkerületi kántorképzési felelősként erősíti a zenei munkát. Elsődleges céljai közé tartozik, hogy a nyári kántorképzést olyan rövidebb programokkal egészítse ki, amelyek azok számára is elérhetők, akik nem tudnak hosszabb időre szabadságra menni.